Erősségközpontú Oktatási Program

Erősségközpontú Oktatási Program

 

Erősségközpontú Oktatási Program- ECOP bevezetése az intézményben:  (  https://ekop.hu/ ) egy egész tanévre szóló program, amely során a gyerekek és pedagógusaik együtt fedezhetik fel saját erősségeiket és hozhatják ki magukból a lehető legtöbbet.

Martin Seligman és Christopher Peterson a VIA intézmény (Values in Action nonprofit szervezet) irányítása alatt, egy olyan kutatást vezetett, amelyben több mint 50 kutató vett részt a világ minden tájáról, hogy megalkossák azt az univerzális nyelvet, amely azt fejezi ki, mi a legjobb az emberekben. Az eredmény egy 24 karaktererősségből álló lista lett, amelyet 6 erény köré csoportosítottak. A program során ezeknek az erősségeknek a megismerésére és fejlesztésére koncentrálunk különböző játékok, gyakorlatok, foglalkozástervek egyéni és csoportos projektmunkák és feladatok segítségével. Hazánkban az elmúlt 3 évben zajló pilot program alatt, pszichológiai és neveléstudományi szakértők, illetve gyakorló pedagógusok, 28 intézmény részvételével, kifejlesztettek egy paradigmaváltó módszertani rendszert. Óvodás, alsós, felsős és középiskolás korosztály számára egyaránt, amely segít az erősségközpontú pedagógiai szemlélet kialakításában a programhoz csatlakozó intézményekben.

A programhoz való csatlakozás előnyei:

Intézményi szinten:

- 30 órás akkreditált képzés a pedagógusoknak

- A programba jelentkező pedagógusok részt vesznek egy, a tanév elején online megtartott, akkreditált továbbképzésen.

- 1 éves e-learning program.

- A különböző korosztályok igényeire szabott modulok, összesen több mint 1.000 különböző fejlesztő gyakorlattal.

- Online konzultációk, szakértői segítség

- A tanév során 4 online konzultációt tartunk, ahol a résztvevőknek szakmai segítséget nyújtunk és megválaszoljuk a kérdéseiket.

- A csatlakozott intézmények a tanév során 15-30% kedvezménnyel válogathatnak a Mental Focus fejlesztő kiadványai közül.

- Az intézmény a programba való becsatlakozás után azonnal elkezdheti kommunikálni, hogy az Erősségfókuszú Oktatási Program tagja, ami a presztízs mellett egyértelmű előnyt jelent a beiskolázáskor is.

Gyermekközösség szintjén:

- csökkenhet az agresszió és a szorongás,

- segít az autizmus-spektrumzavarral küzdő gyermekek kommunikációjában,

- megkönnyíti a tanulásban és értelmileg akadályozott gyermekek társadalomba való integrációját,

- pozitív változások következhetnek be az érzelem- és viselkedésszabályozás területén,

- a foglalkozások hangulata és a tanítás eredményessége is javulhat.

- gyors ütemben, látványosan javulhat az osztályközösség,

- folyamatosan javulhatnak a tanulmányi eredmények,

- a gyerekek együttműködőbbé válhatnak,

 

Pedagógusok szempontjából:

- A pedagógusok számára óriási segítséget jelent, hogy készen kapnak egy keretrendszert, előre elkészített óravázlatokkal, amelyeket a saját igényeik szerint alakíthatnak.

- Minden korcsoporthoz külön programelemeket biztosítunk, nevezetesen:

- Elméleti hátteret a karaktererősségek megismeréséhez.

- Komplett foglalkozás-terveket és óravázlatokat az adott korcsoport igényeire szabva. Online és offline is elvégezhető játékokat és gyakorlatokat az erősségek fejlesztéséért. Modern, változatos módszereket felsorakoztató útmutatót a feladatok kivitelezéséhez.

 

Az Erősségközpontú Oktatási Program hátterében a Pozitív Pedagógia és Nevelés Program szakmai csapata:

Már több mint 7 éve, hogy elindult az országszerte óriási népszerűségnek örvendő Boldogságóra Program. A programban intézményünk 2016 óta aktívan részt vesz. A Boldogságóra program szakmai vezetői az erősségek fejlesztésére irányuló beavatkozások óvodai-iskolai lehetőségeit dolgozták ki most az Erősségközpontú Oktatási Programban. Ennek legfőbb célja, hogy lehetőséget biztosítson a pedagógusoknak arra, hogy tantárgyspecifikusan építsék be pedagógiai programjukba a jóllét tudományát.

Bagdi Bella
Az Erősségközpontú Oktatási Program szakmai vezetője

Prof. Oláh Attila
Az Erősségközpontú Oktatási Program tudományos szaktanácsadója

Dr. Szarka Emese
Neveléstudományi szakértő, pedagógus, egyetemi oktató  

Nagy Eszter
Angoltanár, mentálhigiénés szakember, pszichodramatista

Veres-Lukács Lilla
Pedagógus, kompetencia-fejlesztő tréner

Panyi Katalin

Tanító, drámapedagógus és boldogságóra tréner

Kalózné Gerendai Márta
Magyar – dráma szakos tanár és boldogságóra tréner  

Kapcsolódó galéria

Erősségközpontú Oktatási Program

Pályázatok

Okosan a pénzzel!
Oktatási Hivatal Bázis Intézménye
Örökös Boldog Iskola
Örökös ökoiskola
Erzsébettábor